Hívjon bizalommal: (+36) 20 589 6780

„Nekem az újjam a röntgen”

 >> Cikk megtekintése eredetiben az ikonra vagy a képre kattintva (JPG formátum)

Helyben olvasáshoz:

Teleky Sándor 67 éves. Zömök, testes ember. Haja ősz, hangja rekedtes. Jókedélyű, anekdotázó hajlamú.

Édesapám Szabadkáról jött Halasra. Én már itt születtem, itt voltam villanyszerelő inas. Negyven évet dolgoztam a DÁV- nál, az utolsó öt évet könnyebb munkakörben, elektrikusként. Mert nekem is van egy „orosz” lábam - mondja, miközben felhúzza a nadrágja szárát és megmutatja a háborús sérüléseit. - Ezenkívül cukros vagyok, szives, trombózisos és kissé molett. Nézze meg az újjamat, hogy áll! - emeli fel kezét.

Újjai rövidek, szinte vaskosak.

Teleky Sándor a Dugonics utca 1-ben lakik, egy rózsaszínűre mázolt, földszintes sarki házban. Ha valaki kinyitja a kapuját, megszólal a csengő. Most is hosszan berreg. Felesége, Julika néni, kimegy és befelé invitálja a „vendégeket”.

Az öreg rekamién négyen szorongnak. Egyszerű, erőtől duzzadó munkásemberek. Alig hihető, hogy valami nyavalya kínozza a derekukat. Székesfehérvárról jöttek Halasra, a híres csontkovácshoz. Az ötödik, egy szabómester, a konyha középén árválkodó támlás széken ül. A többiek gyerekes kíváncsisággal figyelik.

- Oszt kendnek meg mi a baja? - kérdezi Sanyi bácsi a megszeppent pácienstől. A szabómesterből ömlik a panasz: a derekam, a forgóim, a gerincem... nem tudok lehajolni...

A csontkovács a háta mögé megy és kezelésbe veszi.

Hajtsa le a kócos fejét? Na, itt találtam valamit - zömök újjai gyorsan, erőteljesen dolgoznak a nyakszirten. Aztán a gerinc következik, majd a derék és végül a forgók. Dögönyöz, masszíroz, eltünteti a bőr alatti dudorokat.

- Tessék, mozgassa meg magát! - mondja szuszogva. - Menjen el az ajtóig, emelje fel a lábát! Hajoljon le! Hiszen kend le tud hajolni. Akkor meg mi a fenének jött ide?

Hamar sorra kerülnek a többiek is. „Mintha kicseréltek volna.” - mondják távozáskor.

Na kérem, hát ez a „műszerészet”! - fordul felém elégedetten a csontkovács.

- Mióta csinálja?
- Húsz éve. 67-ben nem bírtam emelni a karom, két bottal is úgy araszoltam, mint akiben megakadt az ördög keresztben. Hónapokig kezeltek, eredménytelenül. Hallottam, hogy a szlovákiai Szelőcén él egy híres csontkovács, Kubicska István. Kikecmeregtem hozzá. Helyrehozta a csigolyáimat, forgóimat. Visszafelé már nem kellettek a botok... Hatszor voltam kint nála. Ott sajátítottam, lestem el a tudományt. Mert közben Pista bácsi megkedvelt engem.
- Csontkovácsnak nevezik. Szereti ezt a kifejezést?
- Mostanában népgyógyász a divatos titulus, de én csak csontkovács maradok.
- Milyen bajokra, betegségekre van gyógymódja?
- Sokféle fájdalmat meg tudok szüntetni, a csontokat, csigolyákat is helyre rakom. Mindenkin persze én sem tudok segíteni, mert én is csak egy ember vagyok. Még a kórházból is idejönnek az asszisztensek - mondja nevetve. - Ezeket mind megcsináltam (a gyógyítás szót csak ritkán használja) - teszi elém a névjegykártya gyűjteményét. Debrecentől Győrig, Floridától Ausztráliáig, sokféle ember, köztük papok, orvosok, sportolók. Májer, Cs. Horváth Tibor a Videotonból, Kerekes György, Pólyák József...
- A múltkori rádióriportban az „anatómia laikus tudorának” nevezték. Honnét tudja, hogy hova kell nyúlni?
- Kérdezte ezt már orvos is, annak sem tudtam megmondani. Általában rátapintok az elevenre. Lehet, hogy véletlen, de legtöbbször eltalálom. Ha én odanyúlok ezekkel - mutatja középső újjait - ezek nem hazudnak. Nekem az újjam a röntgen.

A beszélgetést a csengő berregése szakítja félbe. Egy házaspár jött Szegedről. Ismerősként köszöntik egymást, korábban már voltak itt. A férfit július 4- re ütemezték műtétre gerincsérvvel. Előtte megpróbálkozott a csontkováccsal. Szerencséjére, mert a rakoncátlan csigolya a helyére került. A bicskázás így elmaradt, most kutya baja.

Esteledik, de még mindig jönnek néhányan.

- Estére azért elfáradok egy kicsit. Pedig még itt vannak a levelek - tolja elém a mai postát.
- Minden levélre válaszol?
- Igen. A válaszom egyszerű: kedd, szerda, csütörtök. Hétvégén pihenek, ha hagynak.

A felesége szerint többet kellene pihennie, de a rádióműsor óta egyre nagyobb a forgalom.

- Tudja mit - mondja hirtelen. - Jöjjön el holnap délelőtt, úgy 11 felé. Csodát fog látni.

Másnap, ahogy kinyitom az ajtót, a folyosón várakozó emberek kíváncsian néznek rám. Egy kicsit beszélgetünk, aztán bemegyek a konyhába, ami egyébként a „műhely”. A debreceni Murdony Zoltánné betegsége láb- és derékfájással kezdődött. Orvostól orvosig járta a kálváriáját... mígnem a kezelések hatására a járóképességét is elvesztette.

Nyolc hónapig feküdtem a 8. emeleti lakásunk padlóján. Még inni is csak szívószállal tudtam - panaszolja a fekete hajú, szép arcú fiatalasszony. Végül kimondták az ítéletet: gerincműtét talán segít. A rádióban már korábban hallottam Sanyi bácsiról - néz hálásan az öreg csontkovácsra.

Májusban mentővel hozták le. Sanyi bácsi kezelésbe vette, pár perc elteltével már sétált a konyhában. Odament az asztalhoz és óvatosan leült.

Most mozogjon, ne üljön le! - szólt rá szokásos vehemenciájával Sanyi bácsi. Az asszony könnyeit törülgetve mondta: - Nyolc hónapja nem ültem asztalnál.

Sanyi bácsi a sarokból figyeli az asszony mozgását. Megköszörüli a torkát és rekedten megszólal:
- Ide figyeljen! Ha maga őszintén megírja, amit itt látott, hogy mit tudhat egy csontkovács, akkor magát hülyének nézik. Azt fogják mondani, hogy nem igaz.

Több mint nyolcvan kezelést, dögönyözést néztem végig. Beszélgettem páciensekkel előtte, közben és utána. Fiatalokkal, öregekkel, nőkkel, férfiakkal, sántákkal, púposokkal. Elégedetlen távozóval nem találkoztam!

Kép-szöveg: Ferincz János